Egész végig csak Rá tudtam gondolni... egyszerűen nem hagyott nyugodni a kiléte... Amikor sötétedni kezdett, fogtuk az üres üvegeket és elindultunk hazafelé. A reggeli találkahelynél lebúcsúztunk egymástól. Hazamentem az üres házba. Fel se kapcsoltam a villanyt, csak a hálómban. Ledobtam magamról a göncöket.... a zakóm zsebéből kiesett valami... Odamentem és megnéztem... Egy papír volt... széthajtogattam... egy üzenete állt rajta: Hívj fel! és egy telefonszám... Kíváncsi lettem, ezért elővettem a telefont a zsebemből és bepötyögtem a számot. Még ki se csörgött, máris felvette valaki.
- Tessék - szólt bele egy mély hang.
Csak most gondoltam bele, hogy azt se tudom kit hívtam fel.. és azt se tudom mit mondhatnék... Pl: Szia, találtam egy papírt rajta egy üzivel és a számoddal, gondoltam felhívlak... Á... ez ostobaság...
- Te vagy az igaz? A srác az utcáról... Ma találkoztunk... - hallatszott ismét az a rekedtes, mély hang.
- Te jöttél nekem az utcám? - szólaltam meg végre.
- Úgyis is mondhatjuk - nevetett - Ráérsz most?
- Igen... miért?
- Találkozzunk 20 perc múlva a Latte Caffe-ba - és lerakta.
Ez meg mi a franc volt? Nem is tudom, hogy ki ő, erre meg azt akarja, hogy találkozzunk... De valamiért én is találkozni akarok vele... Tudni akarom, hogy ki ő.... Gyorsan átvettem egy másik ruhát, felkaptam a bőrdzsekit és felpattantam a motoromra. 5 perccel hamarabb értem oda... Beültem a kávézóba és rendeltem egy kávét... Így is izgatott voltam, nem hiányzott a koffein, de valamiért most jól esett... Már 10 perce vártam... Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Ő hívott...
- Gyere ki.
Csak ennyit mondott és megint lerakta. Szóltam a pincérnőnek, hogy fizetnék, aztán kimentem. Kimentem és körbenéztem. Nem láttam senkit... csak sötétséget. Vettem egy mély levegőt, majd elkönyveltem, hogy csak átvertek... Visszaindultam a motoromhoz... A bukósisakot leraktam a motorra és felvettem a kesztyűmet. Épp a bukóért nyúltam, maikor valami megmozdult a sötétségeben.
- Máris el akarsz menni?
Megfordultam... Még mindig nem láttam semmit... De egyszer csak kinyúlt egy kéz a sötétségből és elkapta a csuklómat. Megragadott és a falhoz szorított... Két kezem egyszerűen a fejem fölé szorította.
- Végre itt vagy - hallatszott mohó hangja.
Éppen szólni akartam, de már nem tudtam... Belém fojtotta a szót egyetlen csókjával. Nem gyengéd volt, inkább erőszakos és követelőző... Tudtam, hogy ez nem helyes... Egyrészt nem ismerem, másrészt fiú... mégis annyira jól esik a csókja...